2013. július 29., hétfő

Zeltweg, Airpower 2013, SzG3



A múlt hétvégén (2013. 06. 29.) az elsődleges célom Zeltweg volt, megnézni a két évente megrendezendő (elsősorban) katonai repülő show-t, értelemszerűen az idei neve Airpower 2013 volt. 
Rögtön az elején le kell szögeznem, hogy a kecskeméti katonai repülő show szinte minden tekintetben jobb volt ennél, végre valami jót is tudok mondani magunkról!
Kezdem az elején: jó 150 km-t kellett mennem még Szentgotthárdtól, így éppen 9-re, a nyitásra estem be a repülőtér területére. Ahogy autóval közeledtem a célomhoz, láttam, hogy a tömeg vastag sorokban özönlik a repülőtér felé. Felsejlett bennem, hogy ezek azért nem mind gyalog jöttek, a kocsijukat le is kellett tenni valahol. Abból kiindulva, hogy ezek szerint a repülőtér környékén nem igazán lehet parkolni, a vasút után lekanyarodtam balra és egy lakótelep szerűségnél leparkoltam (volt egy csomó szabad hely). Mint utóbb kiderült, a legjobb döntést hoztam, mivel innen a repülőtérre menő utat kb. 100 m-es szántóföldi gyaloglással elértem, onnan meg kb. 600 m-re volt a bejárat. Ennél közelebb még nagyobb szerencsével sem lehetett volna menni. A repülőtérrel párhuzamos úton egymástól néhány méterre álltak a buszok (fogalmam sincs, hogy mennyi, mivel mindkét irányban sem lehetett látni a végüket, fogalmam sincs arról, hogy innen hogyan tudtak a végén kikeveredni?). Ez után jött a kevés jó egyike, ingyenes volt a belépés. ennek egyik hozadék az volt, hogy olyan mennyiségű nép volt itt, hogy mozogni szinte alig lehetett. A pálya melletti kerítés megközelíthetetlen volt az ott 7:00 óra ott várakozók hatalmas tömege miatt. Én végül egy szerb An 26-os mögé álltam be, aminek két előnye volt. A szárnya alatt láttam a felszálló gépeket, a program meg a gép felett volt látható. Némi kívánnivalót hagyott a hely maga után, de ez volt a legjobb, amit meg tudtam csípni. A következő problémám az volt, hogy igazán nagyvas, ami repesztette a levegőt nem volt sok, pedig szerintem a tömeg egy része a hanghatásokért jön ki ilyen helyre. Persze érthető, hogy katonailag a kis hang jól jön, mivel nehezebben lehet észrevenni a közelgő gépet, de akkor is. Egy show-n repedjen a levegő! Szerintem de. túl sok volt a helikopter, meg a kis gép. Igazából csak a magyar Gripen, az osztrák Eurofighter Typhoon (ez kétszer is), a belga F16-os meg a románok MIG-je repesztette a levegőt megfelelően. Szerintem az sem volt teljesen jó, hogy a 5 sokgépes köteléket mind du-ra tették, legalább egyet délelőttre kellett volna tenni, egy kicsit feldobni a show-t. A statikus sorral semmi baj nem volt, ott legalább jó képeket tudtam készíteni. Sajnos a sok gyorsan száguldó gépről elég nehéz volt jó képet készíteni, így du. már fel is adtam ezt, a törökök és az olaszok meg már meg is korábbról, csak élveztem a műsorukat (ettől függetlenül lehet, hogy elmegyek Kecskemétre a mostani bemutatóra, ott jobbak a körülmények).
Kellemes meglepetés volt a spanyolok sokgépes köteléke, a Patrulla Águila, őket még nem láttam, de tényleg jók voltak. A svájciak is itt voltak - Patrouille Suisse - az ő programjuk unalmas volt. E kettő között jöttek az osztrákok, a kis Saab gépeikkel elég tisztességes bemutatót nyomtak le. A nagy szám persze a Frecce Tricolori volt, őket elég nehéz bármely területen legyőzni (talán az amerikaiak a tényleg nagyvasakból álló kötelékeikkel). Én a Turkish Starst nem tettem volna a legvégére, szerintem az a hely az olaszokat illette volna. Még egy pozitívum, de erről már más helyen írtam: a büféárak nem szállnak el egy ilyen alkalomkor, gyakorlatilag talán 10 %-al voltak drágábbak, mint kint.
Azért a vége előtt már kezdett a tömeg elfelé szállingózni, nekem a kedvező helyemmel nagyon gyorsan sikerült elhagynom a várost. Persze a tömeg miatt gyakorlatilag semmilyen nevezetes helyet a városban meglátogatni nem tudtam, de hát ez van. Van egy kis hiányérzet bennem a show-al kapcsolatban, de ezzel nem magamat akarom sajnáltatni. Valószínűleg nem fogok ide vágyni többet, de legalább láttam egy külföldi katonai repülő show-t. A tömeg volt a legrosszabb benne.
A sok képet ide nem tudom feltenni, akit érdekel, az a katalóguson keresztül megtekintheti azokat.


Airpower 2013, Jets

Airpower 2013, helicopters

Vissza a főoldalra (katalógus)

Airpower 2013 
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
Airpower 2013 
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
 Airpower 2013
Airpower 2013

Vissza a főoldalra (katalógus)

Judenburg, SzG3



Úgy látszik, a sógoroknál sem fenékig tejfel mindenhol, ez a város pld. konkrétan szembenéz a recesszióval. 
Pedig a történelme azt mutatja, hogy akár igen gazdag is lehetne, nem véletlen, hogy a XII. században már több, mint ezer zsidó élt itt. Kereskedelmi centrum és piachely is volt egyben. A judenburgi arany gulden pedig akkor Európa egyik legjobb pénze volt. Hatalmas forgalmat bonyolítottak a vasiparban is. Már az 1910-es években volt vasútja és itt létesült az első troli Ausztriában. Aztán szép lassan kiépültek az ipari központok más városokban is, 2000-re már inkább innen ingáztak máshová mint ide. Az utolsó "szöget" a koporsóba az tette be, hogy az egyik szomszédos településen megnyitottak egy hatalmas bevásárló központot és onnantól a judenburgiak is inkább oda mentek vásárolni. 
Mivel a városkában gyakorlatilag nincs igazán látnivaló, megpróbáltak azzal a kevéssel élni, amijük van. Felújították a városi tornyot és annak a tetején megnyitották Európa egyik legmodernebb planetáriumát. Úgy látszik, ez azért nem volt túl nagy vendégcsalogató, mert az elvándorlási trend csak nem akar csökkenni. Ahogy végigsétál az ember a belváros nagy részén, tényleg azt lehet látni, hogy nem nagyon van élet a városban, panganak az üzletek és valahogy tényleg az enyészet enyhe bukéja lengi körül a várost.

Vissza a főoldalra (katalógus)

Judenburg - a Sadtturm (Várostorony)
Judenburg - a San Marco pizzéria
Judenburg - a Sadtturm (Várostorony)
Judenburg
Judenburg
Judenburg - a Sadtturm (Várostorony)
Judenburg - a Főtér
Judenburg - a Főtér - a Városháza
Judenburg - a Főtér
Judenburg - a Főtér
Judenburg - a Sadtturm (Várostorony)

Vissza a főoldalra (katalógus)