2013. augusztus 29., csütörtök

Weißkirchen in Steiermark, SzG3


Zeltwegből (Airpower 2013) elindulva szinte kényszerből jutottam el ide, mivel a nagy tömeg miatt ide tudtam viszonylag könnyen kikeveredni. Ez persze nem volt akkora probléma, mert eredetileg Judenburgba akartam menni, így jól is jött ki a dolog. Amikor átmentem a falucskán, egy szép helynek tűnt, de amikor visszafelé is erre jöttem és megálltam, már nem volt annyira megnyerő a hely. Valószínűleg ugyanaz a probléma sújtja, mint Judenburgot. De ha már megálltam, megnéztem a Szent Vitus templomot, ami nem messze található a főúttól. A templomot már az 1100-as években is említették az iratok. Az 1900-as évek elején volt az utolsó átalakítás, ekkor neogótikus stílusban újították fel.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Szent Vitus templom
  a Szent Vitus templom
 Szent Vitus templom
 Szent Vitus templom
 Szent Vitus templom
 Szent Vitus templom
a Szent Vitus templom

Vissza a főoldalra (katalógus)

2013. augusztus 21., szerda

Grác, a Schloßberg, SzG3



Annyi mindent írogattam Grácról, hogy a tulajdonképpeni egyik nagy számról csak futólag emlékeztem meg, még a legelején, amikor nem tudtam, hogy lesz bőven alkalmam Grácot megnézni, ráadásul több alkalommal is. Ez a Schloßberg, amely a központtól egy kicsit északra emelkedik a Mura partján. Aki Grácba jön, az óhatatlanul is belebotlik.
Több helyről is fel lehet menni a Kastélyhegyre (ezt jelenti az osztrák neve):
1. A Schloßbergbahn:
A sikló szerves egységet alkot a Berglifttel, olyannyira, hogy kombijegyet is lehet venni rájuk (egyikkel fel a hegyre, a másikkal le a hegyről). 
A siklóval az a "baj", hogy az alsó állomása szerintem kissé kiesik a fő forgalomból és mivel a külseje eléggé jellegtelen (nem egy önálló, magányos épület, mint a legtöbb helyen), könnyen el is lehet menni mellette. A Berglift ráadásul szinte azonnal elérhető a belváros felől, akik a Murinselről jönnek át a Mura ezen oldalára, azok pedig pont egyenesen besétálhatnak a lift alagútjába. Most direkt megkerestem az alsó állomást, de végül is nem mentem fel vele, mivel teljesen ellepték az indiaiak, szinte mozdulni sem lehetett tőlük (ugyanez volt a helyzet fent a hegyen is). A sikló ráadásul ritkábban jár mint a lift, ezért a lifttel mentem fel. Szerencsére a várhegy oldalában rengeteg gyönyörű sétaút megy mindenfelé, így találtam helyt arra, hogy jó képeket készítsek a siklóról.
Maga az igény, hogy valami kényelmes módon fel lehessen jutnia Schloßbergre, már igen régen megfogalmazódott. A technikai feltételek a XIX. század végére megteremtődtek és az első generációs sikló 1893/94-ben el is készült. Ez igen sokáig szolgált, mivel csak 1960/61-ben építették át. A harmadik felújítás 2004-ben történt meg, ekkor kapta meg a sikló a mostani panoráma kocsikat (tényleg szépre sikeredtek). A második generáció egyik kocsija kiállításra került a mariatrosti Tramway Museum-ban (Villamos Múzeum).


Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Schloßbergbahn alsó állomása
 a Schloßbergbahn
a Schloßbergbahn

2. A Beglift:
A Berglift, mint említettem, sokkal jobb elhelyezkedésű, szinte beesik az ember. Olcsóbb és gyorsabb, mint a sikló, igaz, nincs olyan szép panoráma belőle. Maga az akna sejtelmes kék fényben pompázik (az okát nem tudom, hogy miért ezt választották) és néhány másodperc alatt az Óratoronyhoz repíti az embert. Ráadásul kettő van belőle, így már csak e miatt is gyorsabban felérhetünk a Schloßbergre, mint a siklóval. A hiányzó kilátást pedig megkaphatjuk az Óratorony tövében található kilátó teraszról. Egyébként innen indul az a sétaút is, amelyik később keresztezi a sikló, ahonnan a képeket készítettem.



 a Berglift
a Berglift

3.a: Gyalog:
Mi ezt választottuk a feleségemmel, nem egy nagy ügy, viszont nagyon szép parkos a Kastélyhegy oldala, ez főleg nyáron jön jól. 

A gyalogos utakat egy alagút köti össze a Berglift alsó állomásával, úgy láttam, hogy még éjszaka is biztonságos átmenni rajta. 


a gyalogos alagút

3.b: gyalog a Kriegssteig-en:
Ez a Berglift alsó állomásától indul, 260 lépcsőn lehet feljutni az Óratoronyhoz. Inkább lefelé javaslom. Egyrészt kényelmesebb, másrészt lefelé nagyon szép a kilátás a város felé.


a Kriegssteig (alul balra a Berglift, jobbra a gyalogos alagút
bejárata
a Kriegssteig

A 2. és a 3. módszerrel az Óratoronyhoz juthatunk fel, a torony maga Grác jelképe, talán ezt ábrázolják a képeslapok a legtöbbet. A siklóval a Garnizonmúzeum közelében kötünk ki. Természetesen, mivel nincsenek nagy távolságok, mindenhonnan mindenhová könnyen el lehet jutni, főleg, hogy már fent vagyunk a hegyen.

Magáról a gráci várról azt kell tudni, hogy ez volt a legerősebb vár, még a Guinness rekordok könyvébe is bekerült. Még Napóleon sem tudta elfoglalni. Mikor Bécs elesett, megfenyegette a gráciakat, hogy vérfürdőt rendez, ha nem rombolják le a várat. A várból csak az Óratorony és a Harangtorony maradt meg a rombolás után. Úgy harminc évre ezen szomorú események után kezdték el a helyreállítást, parkokat alakítottak ki, egyes falakat és kisebb épületeket is restauráltak. A II. VH-ban munkaszolgálatosok hatalmas alagútrendszert ástak (6,8 km össz hossz), ezek jó része most is  fellelhető, bár a zömük nem látogatható.

Akkor most nézzük meg a látnivalókat:
1. az Óratorony:
Ez Grác jelképe, a városn nagy részéről jól látható. Ide érkezik fel a Berglift, a gyalogutak zömén is ide lehet feljutni. Ez Grác egyik legöregebb épülete. Három harang található benne: az óraharang, a bűnösök harangja és a tűz harang. Innen lehet a legjobb kilátást kapni, mivel a többi helyen a fák elég sokat kitakarnak.


 az Óratorony
  az Óratorony
 az Óratorony
 kilátás Grácra az Óratorony felől
 kilátás Grácra az Óratorony felől
kilátás Grácra az Óratorony felől

2. Az Óratorony alatt található a Polgárok bástyája (die Bürgerbastei):
Onnan kapta a nevét, hogy ezt a bástyát a gráci polgárok védték, míg a vár többi része a tartományi hercegeknek volt alárendelve. Ez a várhegy legvirágosabb része.


 az Óratorony, jobbra a Polgárbástya
a Polgárbástya

3. a kínai pavilon és a püspöki trón:
A kínai pavilon már a felújítás részeként került ide, régebben egy pergola volt itt. A püspöki trón egy viharvert kőpad, a legenda szerint itt halt meg 1796-ban gróf Nádasdy püspök, miután 40 évet töltött börtönben. 

 a Kínai pavilon
a Kínai pavilon

Ahogy haladunk felfelé, eljutunk a 
4. a Harangtoronyhoz:
A 34 m magas nyolcszögletű tornyot 1588-tól használják. A Harangtornyot a későbbiekben börtönként is használták, a gúnyneve "Nagybőgő" volt.

 a Harangtorony
a Harangtorony

5. a Garnizonmúzeum.
Ide a Harangtoronytól és a siklótól is könnyen eljuthatunk. Alapja a Stallbastei, amely kb 20 m magas, régebben istállók voltak fölötte. Itt található a Kanonenhütte egy Grác felé forduló ágyúval. Ha jól emlékszem, az ágyú kunyhó előtt van a hegyen található egyetlen szuvenírbolt, ahol üdítőt és fagylaltot is lehet venni (persze étterem az van több is, de oda be kell ülni).

 a Kanonenhütte
Stallbastei, felül a Kanonenhütte, alul a Török kiút

6. A Sikló felső állomása:
Egy szép kis téren található, szépen helyreállított várfal szegélyezi. Éjszaka igen látványos a gépház.

 a Sikló felső állomását övező várfal
a Sikló gépháza éjjel

7. a Kazamaták:
Ezek már a várhegy északi részén találhatóak. Az egykori várárok helyén alakították ki, de érdekes módon nem a készletek biztonságos tárolása volt a cél, eleve börtönnek épült. A rombolás utáni romokat eltakarították, később szabadtéri színpad épült itt. 1987-ben elhúzható tető is került rá. A kazamatákat 2009-ben teljesen felújították.

 a Kazamaták
a Kazamaták

Egyéb kisebb létesítmények is találhatóak a hegyen, de ezek a leglényegesebbek. A Kazamaták után egy lépcsősoron le lehet menni a várból és a várhegy oldalában található sétautakon találjuk magunkat.

 az egyik vendéglő
 a várhegy északi falai
lejárat a sétautakhoz

Vissza a főoldalra (katalógus)

2013. augusztus 14., szerda

St. Ulrich am Waasen, Schloß Waasen, SzG3



Ez azon kastélyok egyike, amit alig találtam meg az osztrák úthálózatokon tapasztalt irányítási hiányosságok miatt. Mint azt már írtam, az osztrákok mindenhol laknak. Ez azt jelenti, hogy számtalan alsóbbrendű útból kiágazó alsóbbrendű út, ..... van, ezen a szinten szinte semmi tájékoztatás. Ráadásul ez a kastély nem a községben van, még csaknem is azon az útra kell lefordulni, ami oda megy. Na mindegy. Ezen a napon több kastélyt e miatt egyáltalán nem találtam meg, de ezt legalább igen. nagyjából ez volt a jó hír, mivel szokás szerint magántulajdonban van, nem látogatható, egyáltalában zárva van. Itt most annyi szerencsém volt, hogy a kaput éppen felújították és be lehetett bújni a park területére. Így legalább közelebbről tudtam néhány képet készíteni. Sajnos a kastély történelméről semmit nem tudtam kideríteni, csak egy anekdotát találtam:
A kastély mellett volt egy tó, ebben lakott egy félig ember félig béka teremtmény, aki egyébként nagyon békés volt. Viszont iszákos is. A tavat a kastély pincéjével összekötő alagúton minden este belopózott oda és jól benyakalt a borokból. A kastély ura nem tudott magyarázatot adni az ilyen hatalmas borfogyasztásra és az egyik éjjel megleste, mi történik a pincében. Meglátta a teremtményt, majd hagyta, hogy jól berúgjon, majd két segítőjével elfogta és Grácba szállíttatta, ahonnan eltűnt. Szerintem ez egy se füle se farka történet, még a legcsekélyebb tanulság sem jön ki belőle. Hát ez van ezzel a kastéllyal.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Schloß Waasen
 Schloß Waasen
 Schloß Waasen
 Schloß Waasen
 Schloß Waasen
 Schloß Waasen

Vissza a főoldalra (katalógus)

Großwilfersdorf, SzG3



Ez a hely inkább a miatt került be a beszámolók közé, mert igen jól jellemzi a sógorok vonzalmát a szép virágos helyekhez. Bármerre jártunk, mindenhol szinte minden virágba van felöltöztetve: a városok, a falvak, az udvarok, a házak., stb. Persze ehhez az kell, hogy valakik kezeljék is ezeket a virág csodákat. Szinte mindenhol azt láttuk, hogy amint kezd a nap lemenni, előkerülnek emberek, akik azonnal elkezdik locsolni a virágokat, kezelni a kerteket. Ezt tapasztaltuk a heiligenkreuz-i strandon is, a zárás előtt alaposan meglocsolták a virágokat. Ezek szerint erre is van megoldás.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Großwilfersdorf
 Großwilfersdorf
 Großwilfersdorf
 Großwilfersdorf
 Großwilfersdorf
Großwilfersdorf

Vissza a főoldalra (katalógus)