2013. augusztus 29., csütörtök

Weißkirchen in Steiermark, SzG3


Zeltwegből (Airpower 2013) elindulva szinte kényszerből jutottam el ide, mivel a nagy tömeg miatt ide tudtam viszonylag könnyen kikeveredni. Ez persze nem volt akkora probléma, mert eredetileg Judenburgba akartam menni, így jól is jött ki a dolog. Amikor átmentem a falucskán, egy szép helynek tűnt, de amikor visszafelé is erre jöttem és megálltam, már nem volt annyira megnyerő a hely. Valószínűleg ugyanaz a probléma sújtja, mint Judenburgot. De ha már megálltam, megnéztem a Szent Vitus templomot, ami nem messze található a főúttól. A templomot már az 1100-as években is említették az iratok. Az 1900-as évek elején volt az utolsó átalakítás, ekkor neogótikus stílusban újították fel.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Szent Vitus templom
  a Szent Vitus templom
 Szent Vitus templom
 Szent Vitus templom
 Szent Vitus templom
 Szent Vitus templom
a Szent Vitus templom

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése