A következő címkéjű bejegyzések mutatása: attems. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: attems. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 23., szombat

Ehrenhausen, Georgi Schlössl, SzG3



Ahogy a Mauzóleum felől lepillantottam a város (Ehrenhausen) felé, feltűnt a túloldalon egy kikerics sárga kastély. Szerencsére könnyű volt oda találni, mivel ha lejöttünk a Mauzóleumtól, akkor végig kell menni a rövid főutcán, majd a Mura felé menő utat keresztezve azonnal jobbra kell fordulni. Még gyalog sem egy nagy út. Ami az egészben a legmegdöbbentőbb, hogy a kastély úgy néz ki, mind ha tegnap adták volna át. Én is először arra gondoltam, hogy valami újgazdag építtette ezt. Itthon utána nézve kiderült, hogy bár nem olyan régi, mint a környék kastélyai vagy várai, de ez is meg van vagy 160 éves! A már több helyen feltűnt Attemsek építtették Tudor stílusban, de viszonylag hamar megváltak tőle (hogy miért?). A II. VH-ban sebesült kórház volt itt. A terület angol megszállás alá került, de úgy látszik Ők sem viselkedtek túl kulturáltan, mert a kastély áldozatul esett a megszálló erőknek. Rövid ideig kocsma volt itt, majd végleg bezártak. 2004-ben teljesen felújították a kastélyt, étterem, konferenciaterem található itt. A kastély felől szép kilátás van a Mauzóleum és a Ehrenhausen kastély felé. A neve egyébként magyarul: Örmény kastély, erre nem találtam semmi magyarázatot.

Ehrenhausen fotóalbuma ITT látható.

Vissza a főoldalra (katalógus)


 Georgi Schlössl
 Georgi Schlössl
 Georgi Schlössl
 Georgi Schlössl
 Georgi Schlössl
 Georgi Schlössl
 Georgi Schlössl
 Georgi Schlössl
 Georgi Schlössl
 Georgi Schlössl
Schloß Ehrenhausen a kastély felől

Vissza a főoldalra (katalógus)

2013. március 21., csütörtök

Ehrenhausen, a Mauzóleum, az Ehrenhausen kastély, SzG3


A község főutcájáról jutunk fel ide a legkönnyebben. A Városháza mellett van egy beugró, itt van a minden községben megtalálható hősi emlékmű. E mellett indul fel az igen meredek gyalogút a Mauzóleum felé. Az út eleinte kis kockakőből készült, ami azért érdekes, mert nem síkban tették le, hanem fogasan, hogy a cipő bele tudjon kapaszkodni. Úgy látszik, hogy egy mauzóleum építése sok esetben némi nagyzolással is jár, mivel ez is (a gráci Mauzóleumhoz hasonlóan) a manierizmus stílusában készült. A manierizmusra jellemző a modorosság, de használják rá a melodramatikus és nagyképű kifejezéseket is. Felérve a Mauzóleumhoz tényleg azt tapasztaljuk, hogy fazonját tekintve teljesen elüt az osztrák tájakra jellemző kinézettől. Sajnos csak kívülről lehet megtekinteni. Ide temették a kastély egyik tulajdonosát, Ruprecht von Eggenberg-t. Az Eggenberg név elsősorban Csehországgal kapcsolatban került előtérbe (nekem), ott hatalmas birtokaik voltak. Ruprecht von Eggenberg nagy katonai karriert járt be Ausztriában és a második legnagyobb katonai rang birtokosa lett. Halála előtt kikötötte, hogy a kastély alatt (ahová visszavonult a katonai szolgálat után) egy mauzóleumot kell építeni és oda kell őt eltemetni. Azt is kikötötte, hogy utána csak egy bizonyos rangot elért katolikus férfiakat lehet oda eltemetni (elég macerás ember lehetett). A Mauzóleumot ugyanaz a Giovanni Pietro de Pomis építette, mint aki a gráci Eggenberg kastély kialakításában is részt vett (egy időben az Eggenbergek házi építésze volt). 
A kastély a Mura feletti dombon épült, igen jó stratégiai elhelyezkedéssel. Már a XII. században említették. Fokozatosan fejlesztették, míg végül kialakult a jelenlegi reneszánsz formája. Az Eggenbergek 1543 és 1755 között birtokolták. Később a már Grácnál is említett Attemsek is birtokolták. Sajnos a várat belülről nem lehet megtekinteni, magánbirtok.

Ehrenhausen fotóalbuma ITT átható.

Vissza a főoldalra (katalógus)

  a Mauzóleum
  a Mauzóleum
  a Mauzóleum
  a Mauzóleum
 a Mauzóleum
 Schloß Ehrenhausen
 Schloß Ehrenhausen
 Schloß Ehrenhausen
 Schloß Ehrenhausen
Schloß Ehrenhausen

Vissza a főoldalra (katalógus)