2013. április 3., szerda

Hart-Purgstall, Schloß Dornhofen, SzG3



Ez egy olyan kastély, amelyet szó szerint az utolsó pillanatban mentettek meg a teljes pusztulástól. A Grác felé menő útról le kell térni annak aki ide akar eljutni (Eggersdorf felé). Jobb kéz felől könnyű meglátni a kastélykomplexumot, mivel előtte nyílt tér van. A kastély jelenleg magántulajdonban van, de azért elég jól szemrevételezhető. Mellette egy kis autóparkoló van, ott le lehet tenni az autót. A kastélyban működtetnek egy vendéglőt és nyaranta kulturális rendezvényeknek adnak helyet. A kastély előtt található mezőgazdasági melléképületek alapján feltételezhető, hogy a tulajdonosai egy nagyobb mezőgazdasági terület tulajdonosai, melyet aktívan használnak. A megtermelt szőlőből készült bort pld. egy kisebb vinotékában árulják. 
Ha megnézzük a történelmét, akkor megállapíthatjuk, hogy ritka zaklatott volt. Az eredeti építményt a XVI. században földig rombolták, a jelenlegi kastély erre épült. A tulajdonosok jöttek-mentek, alig maradt egy emberöltőnyi ideig ugyanannál a családnál. A II. VH előtt volt gyermekotthon is, de laktak itt bevándorlók is. A II. VH után sokáig állt üresen és egyre jobban romlott az állapota. A tulajdonosokat jobban érdekelte a mezőgazdaság, mint a kastély felújítása. 1955-ben vette meg a jelenlegi tulajdonos (Konrad Ceh), majd 1972-ben megtörtént a kastély teljes felújítása. Sajnos már a kastély udvarára sem lehet bemenni, de legalább szép képeket tudtam készíteni. A kastélyhoz pávák és halastavak is tartoznak, kisebb séták is tehetőek a környező erdőkben.

Vissza a főoldalra (katalógus)

  Schloß Dornhofen
  Schloß Dornhofen
  Schloß Dornhofen, az egyik páva
  Schloß Dornhofen
  Schloß Dornhofen
  Schloß Dornhofen
  Schloß Dornhofen
  Schloß Dornhofen
 Schloß Dornhofen, az egyik halastó
!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése