2013. március 19., kedd

Grác - Gösting, a Gösting kastély, SzG3



A göstingi várrom meglátogatásakor feltűnhet, hogy a feljáratot jelző táblával szemben, az út másik oldalán egy kitűnő állapotban lévő hatalmas kastély látható. Mikor az interneten utána néztem a dolognak, kiderültek érdekességek. Mint azt már írtam, a vár 1723-ban egy robbanásban szinte teljesen elpusztult, az akkori tulajdonosok, az Attemsek, elhatározták, hogy nem építik újra a várat, hanem leköltöznek a "faluba". Nem mentek messzire, mivel ez a kastély a vár feljáratával szemben található. 1724 és 1728 között készült el, de a belső kiképzése csak 1735-re fejeződött be. Az 1840-es években a korábbi francia park átalakult angol parkká. A II. VH alatt ez a kastély is súlyos károkat szenvedett, majd az itt lakók bérlők is eléggé lelakták a kastélyt, ezért a tulajdonos Attemsek eladták. 1960-ban és 1967-ben teljesen felújították (ez azért látszik rajta), ma magántulajdonban van, így csak kívülről tekinthető meg.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 a Gösting kastély
 a Gösting kastély
 a Gösting kastély

 a Gösting kastély
 a Gösting kastély
a Gösting kastély

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése