2013. április 5., péntek

Petzeldorf bei Fehring, Schloß Stein-St. Martin, SzG3


Ez a kastély arra példa többek között, hogy közösségi célokra is lehet magas szinten kihasználni a történelmi örökségeket. Itt most a hazai példákra gondolok, ahol kastélyok lehettek magtárak, TSZ központok, istállók, stb., és ezzel együtt hagyták lerohadni. Most tele vagyunk sok redves kastéllyal. Na de nem erről írok most. Amikor először voltam itt, akkor éppen átépítették a kastélyt és a kivitelezés minőségéből arra következtettem, hogy egy szálloda lesz belőle. de kiderült, hogy nem így van. Jelenleg egy igen hosszú nevű iskola székel itt: Fachschule für Land- und Ernährungswirtschaft St. Martin. Az elnevezés azért érdekes, mert ez egy kiterjedt iskolahálózat Ausztriában, amely elsősorban gazdálkodási és mezőgazdasági ismereteket oktat. A St.Martin végződés keltette fel a figyelmemet és kiderült, hogy egy másik részlegük működik a már általam korábban felkeresett Schloß Halbenrain (Halbenrain, Bad Radkersburg mellett) kastélyban. A kivitelezés elkészült és amit így kívülről látni lehet az az, hogy a leendő diákok elképesztő minőségű körülmények között tanulhatnak. Az interneten található (lilás) terrakotta színét is megváltoztatták, egy sokkal barátságosabb bézs színe lett. A kastély mellett egy szupermodern kollégium is található. 
Maga a kastély igen régi eredetű, az első leírások 1170-ben már említik. Kivételesen viszonylag nyugodt volt a történelme. 1776-tól közigazgatási központ lett, elsősorban Fehring-i árumozgásokat koordinálta. Ennél többet nem lehetett összeszedni az internetről.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Schloß Stein
 Schloß Stein
 Schloß Stein
 Schloß Stein
 Schloß Stein
 Schloß Stein
 Schloß Stein
Schloß Stein

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése