2013. május 31., péntek

St. Radegund bei Graz, Schökl, SzG3



Hogy a gráciaknak még jobb legyen, van egy saját házi hegyük is, ez a Schökl, vagy más néven Schöckel. Talán 15 km-re van a várostól, a tetőről jó időben nagyon szép kilátás van a városra. Én nem Grác felől jöttem, de ahogy a térképet néztem, gyakorlatilag ugyanott kell letérni a főútról a hegy felé mindkét irányból. Maga a hegy már messziről észrevehető, mivel mint egy szigethegy, magányosan meredezik az ég felé. Igazából nem túl magas, kb 1500 m a teteje. Viszonylag sokat kell meredeken felfelé és kanyargósan autózni, mert a kötélpálya alsó állomása, St. Radegund, magashegyi üdülő. Célszerű a kötélpálya alsó állomásához tartozó parkolóban leparkolni a kocsit, mert a jegy egyben parkolójegy is, kifelé egyszerűen meg kell mutatni az automatának és ki lehet jönni. Sajnos ezt eléggé kis betűkkel írták ki és nem is tették ki túl jól látható helyre, így én ettől jóval távolabb parkoltam le, de egy kis gyaloglásért nem szoktam a szomszédba menni. A községben egyébként feltűnően kevés a parkolóhely, nem tudom, hogy a téli vagy nyári csúcsidőben hol parkolnak az autók. De ez legyen az Ő problémájuk. Ha megváltottuk a jegy, nincs más hátra, élvezzük a látványt a kabinból. Valószínűleg rossz időben jöttem, mert az olvadó hóból kipárolgó víz miatt eléggé párás volt a levegő, fent a tetőn olvadt a hó, nem igen lehet túrázni az amúgy még fél-egy méteres latyakos hóban. Az látszik, hogy alaposan fel vannak készülve a téli és a nyári üzemmódra. Viszonylag kis helyen több menedékház, étterem, büfé található. Van nyári bob pálya is, ezt most eléggé belepte a hó. Ahogy megnéztem az információs táblát, a hegy teteje nyáron kb. 1 óra alatt körbejárható. Télen meg egyértelműen a síelésé a terep. Amúgy csak lefelé lehet menni a hegyről (kerékpárral és gyalog is), nem csatlakozik máshoz (nem lehet gerinctúrát tenni). Ezzel együtt jó helynek tartom, közel van Gráchoz, jól felszerelt szép hely.

A beszámoló fotóalbuma ITT tekinthető meg!

Vissza a főoldalra (katalógus)

a kötélpálya alsó állomása
 a kötélpálya alsó állomása
a kötélpálya alsó állomása
a kötélpálya alsó állomása
 a kötélpálya alsó állomása
 a kötélpálya felső állomása
a kötélpálya felső állomása
 kilátás a tetőről

kilátás a tetőről
Alpengasthof
TV torony
 nyári bobpálya télen
ekkora hó volt fennt
Stubenberghaus
Halterhütte

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése