2013. május 22., szerda

Vorau, az ágostonos kanonokrend kolostora, SzG3



Pöllau felől jövet ez volt a következő úti célom. Igen nagy kiterjedésű a kolostor és szépen rendbe hozták, azonban már most elmondom, magán a kolostor épületén kívül nem sok látnivaló van (ami van, arról később írok majd), jelenleg igen sokféle polgári célra hasznosítják az épületeket: háztartási iskola lányok számára (60 ágyas kollégiummal), étterem, családi lakások, stb.
Néhány szó a történetéről: a kolostort III. Ottokar alapította (1163-ban). Mivel ez is beletartozott a magyar-osztrák határvidékbe (az osztrák oldalon), átalakították kolostor erőddé, különös tekintettel a török, magyar, kuruc betörésekre. Érdekes, úgy érzékeltem mintha a kurucot egy külön nemzetnek tartanák a magyar mellett, pedig nem azok (lásd még: a Tenkes kapitánya). Na mindegy. Amikor feloszlatták az osztrák szerzetesrendeket, ez maradt az egyetlen ágostonos kanonokrendi kolostor, amelyet nem oszlattak fel. Később bencések költöztek ide. 1940 áprilisában mégis feloszlatták a kolostort, öt évig szolgált náci pártiskolaként. A háború utolsó napjaiban igen erős támadás érte a kolostort, elsősorban gyújtó bombákat dobtak le, szerencsére a templomot nem érte találat.
Akkor nézzük a látnivalókat:
itt megint egy fontos információ: van vezetés is (6,50 Euró/fő/2013), de a legtöbb időt a templomban tölti a vezetés, a plusz csak a sekrestye és a könyvtár, ha valakit ezek nem annyira érdekelnek, a templomot önmagában és ingyen is meg lehet tekinteni.
Tehát a templom. Finoman szólva is az ultra barokk a legjobb fogalom a belső kialakítására. Magát a templomot 3 év alatt építették fel, de a belső berendezés kialakítása 50 évbe került. A templombelső, mint írtam, barokk kialakítású, rendkívül jó állapotban. Külön kiemelném a szószéket és az oltárt, mint a barokk kiemelkedő alkotásait. Ez után meg lehet tekinteni a sekrestyét (ezt már vezetéssel), ami akkora, mint egy kisebb falusi templom, pompás bútorokkal. A legszebb a könyvtár. Itt közel 20 000 könyv található, közöttük 415 kézirat, 215 korai nyomtatvány. Egy igen érdekes technikatörténeti dolog: itt található az első "WIFI". Ez két parabola antenna szerű dolog a terem két végében. Ha az egyik végén belesuttogunk az egyik hangtölcsérbe, akkor a másik oldalon tökéletesen lehet hallani (kipróbáltam, tényleg működik. A vezető belesuttogta németül, hogy egy, kettő, három és tényleg jól lehetett hallani). Ez azt a célt szolgálta, hogy az olvasókat ne zavarják az újabb könyvrendelések, az egyik végén leadták a rendelést (suttogva), a másik végén a könyvtáros meg vette a rendelést.
Visszatérve a kolostorra, a nagy terjedelme miatt elég sok időt vesz igénybe a megtekintése, de érdemes, mert nagyon szép. Kívülről is meg lehet tekinteni, meg innen indul egy túraösvény is

A beszámoló fotóalbuma ITT található!

Vissza a főoldalra (katalógus)

  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
 a templom
 a templom
 a templom
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
  a kolostor
 a kolostor
 a sekresttye
 a könyvtár
 a könyvtár
 a könyvtár
a könyvtár

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése