2013. május 6., hétfő

Tier- und Naturpark Schloss Herberstein, a Feistritz szurdok, SzG3



Amikor végeztünk a kastéllyal, lemehetünk a Feistritz szurdokba. Ide két módon juthatunk le. A kastélyt elhagyva azonnal jobbra fordulunk és a kastély fala mellet húzódó úton lemegyünk a szurdokba. A kastély felől ez a leggyorsabb és a legkevésbé fáradságos mód. A másik: a Simbawelt étterem mellet kell elmenni, onnan is le lehet jutni ide. Tulajdonképpen mindegy, mivel mind a két út egy egy hídhoz megy le, a közöttük lévő távolságot a folyóhoz közel futó gyalogúton lehet leküzdeni. Meg kell becsülni ezt a vízszintes távot, mivel nem sok ilyenben nem sokszor lesz részünk. A lényeg, hogy ez egy körút, tehát kezdjük a nekünk legcélszerűbb helyen a lemenetelt. Amikor a Stubenberg tóról írtam, akkor jeleztem, hogy a tó végénél lévő vízi erőmű után le van a szurdok zárva, itt a magyarázat: a szurdok ezen része magánterület, fizetni kell a látványért (igaz, megéri). Ha már lejutottunk a szurdok aljára, a vár alatt egy nagy piknik területet találunk. Vannak padok is, de igazából sétálni lehet a legjobban ezen a területen. Itt említem meg, akinek van az itt (és az állatkert szinte egész területén) nagyon jól tudja használni nordic walking felszerelését. A piknik tér felől láthatjuk igazán, hogy milyen meredek sziklaoromra települt a kastély (a másik oldal már nem ilyen látványos), viszont fényképezni nagyon nehéz, mivel pont a déli irányba és felfelé kell a kamerát tartani. Célszerű megpróbálni egy fa árnyékából a fényképeket elkészíteni. Érdekes, hogy a régi fa függő hidakat is meghagyták, ezeken természetesen nem lehet átmenni, csak emlékek. Néhány képet feltettem a szurdok tetejéről készített képekből, pedig ezek már területileg az állatkerthez tartoznának, viszont így lehet látni, hogy most már a kastély felett vagyunk, elég magasan (az egész nap végén már eléggé le akar az ember lába szakadni, de szerintem megéri az utolsó centig a dolog).

Vissza a főoldalra (katalógus)

 lefelé a szurdokba
 lefelé a szurdokba
 lefelé a szurdokba
 a Feistritz szurdok
  a Feistritz szurdok
  a Feistritz szurdok
  a Feistritz szurdok
  a Feistritz szurdok
  a Feistritz szurdok
  a Feistritz szurdok
  a Feistritz szurdok
 a kastély a szurdok felett
  a Feistritz szurdok
  a Feistritz szurdok
  a Feistritz szurdok
  a Feistritz szurdok
vissza a kastély felé
 a szurdok peremén
 a kastély a szurdok pereméről
 fel és le
 a szurdok peremén
 a szurdok peremén
 a kastély a szurdok pereme felől
a szurdok peremén

Közvetlen kapcsolatok a többi herbersteini beszámolóhoz:


- Fotóalbum (az összes kép!)

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése